A bhutáni boldogságügyi minisztérium annyira komolyan veszi a feladatát, hogy ügynököket bocsát útjukra, akik részletes kérdőívek segítségével mérik fel a lakosság boldogságindexét, és viszik jó hírét a bölcs uralkodó által kigondolt nemzetstratégiának. Egy ilyen utazó kérdezőbiztost követ Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai Sundance Filmfesztiválon bemutatott, csodálatos dokumentumfilmje. A boldogság ügynöke mintegy mellékesen leplezi le, hogyan használható a boldogság politikai marketingre és országimázsépítésre, mert ennél sokkal fontosabb témája akad: az őszinte szeretetről, az emberi kapcsolatok erejéről mesél.

Mondhatjuk, hogy poliritmikus zenét hallottunk, mégis a kialakuló hangkulissza vált a mű lényegévé. Chris Abrahams (zongora), Lloyd Swanton (bőgő), Tony Buck (dob) az ausztrál kortárs zene legjelesebb képviselői. Nehéz lenne azt állítani, hogy a The Necks megalkotta a modern ausztrál zenei nyelvezetet, de ha ez így van, akkor abban egyszerre van benne a jazz és a posztmodern minimalizmus.

Hellerau a huszadik század eleje óta működik avantgárd laboratóriumként Drezda külvárosában, műsorán ma is hónapról hónapra nemzetközi hírű kortárs előadók és társulatok lépnek fel (a múlt hónapban épp Rosas és Gob Squad). Bár az is igaz, hogy a drezdai közönséget nehéz ide kicsalogatni, ottlétem alatt is akad egy tömegközlekedési sztrájk, amely tovább apasztja az érdeklődést. De idén márciusban itt, tehát valamiképpen a nyugati előadóművészet egyik csomópontjában szerveztek egyhetes fesztivált a magyar független színház és tánc tiszteletére. A műsort sejthetően nagyrészt a Trafó dunaPartja inspirálta, na meg még valami, rossz hírünk a világban, de erről később.

Nagyon figyeltem Scappuccit a La rondine-közvetítésben, de semmi rémeset nem tapasztaltam, határozottan érkezett az árokba, végigvitte az énekeseket és a zenekart az előadáson. Lehet, hogy a Metben könnyű, ilyen zenekarral nem lehet hibázni, a lényeg megvan akkor is, ha gyengekezű a karmester, csak elrontani nem szabad semmit, de valahogy oda is kell kerülni. Speranza Scappucci odakerült, és nem rontott el semmit.

Április 16-án Magyar Valentin a Zeneakadémia nagytermében lépett fel. Az esemény a huszonnégy esztendős muzsikus zongora MA (Master of Arts) diplomakoncertje volt. Nem árusítottak jegyeket, csak regisztrálni kellett, és a délutáni kezdés is eltávolította ezt a másfél órát a hangversenyipar „felnőtt” koncertjeinek világától. A terem azonban megtelt, hamar lelkes hangulat alakult ki, igényes közönség gyűlt össze, amely érzékelte, hogy a fiatal előadó nem vizsgázik a zeneművészeti egyetem zongora tanszékének tanári kara előtt, hanem szuverén szellemű, kész művészként jár-kel a maga gazdag világának értékei között, hogy azokból nekünk is megmutasson egyet-mást. Ennek a koncertnek a tapasztalata egyértelművé tette, hogy Magyar Valentin az elhivatottak közé tartozik.

► Kovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd minden. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2024, 470 oldal, 4999 Ft

Eredeti a hangütés. Ez a regény olyan mesterséges nyelvet talál, amelyen a szokásosnál lazábban lehet beszélni a falu világáról. (Ebben és csak ebben Bognár Péter regényeihez hasonlít.) Komikus elem sok van itt, parodisztikus vagy ironikus elem nem sok. Ám mintha egyensúlyozás lenne a humor és a komolyság között, és a végén mégis valami komorabb hang győzne, és ez nem biztos, hogy jó. Az a hang ugyanis nem párosul kellő mélységgel. Ez nem feltétlenül volna baj (mily sekély tud lenni a mélység…), ha nem éreznénk azt, hogy a fokozatos megkomolyodás szerzői szándék.

Visky András: Kitelepítés

Kovács András Ferenc: Névtelen cserépdarab

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Markó Béla: Már nem közös

-------------------------------------------------------------------

► Fehér Miklós: Minden rendben lesz. Egyszerű történetek. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2023, 790 RSD / 3200 Ft

A Minden rendben lesz olvasásának komparatív lehetőségei még ennél is tovább bővíthetők, hiszen a térségi pikareszk irodalom, a bácskai habókosok és garabonciások (Bige Jóskától Török Zoliig) világára is asszociálnak szereplői és azok a helyzetek, amelyekben látjuk őket. Ennek furcsaságai jelennek meg A falu varázslója című rövidtörténetben, illetve egyfajta látleletét szemrevételezzük a Falusi körkép című short storyban. Ahogy a varázsló megidézése a bácskai kisvárosok fülledt – Csáth novellisztikájából ismert – hangulatát idézi meg, az utóbbi a hrabali kocsmatörténeteket helyezi a térségi kulisszái közé. Az infaustusok tárgyak történetét életre keltő magánbeszédei viszont Tolnai Ottó Palics-történeteit vonják be az értelmezési körbe, a falusi környezet, a szélső utcák és terek a Zöld utcára, Gion Nándor novellisztikájára és regényeire emlékeztetnek. Kupola, akiről a bevezető szöveg (Kupola focizni szeretne) szól, amikor az énelbeszélő az írás folyamatáról és módozatairól oszt meg titkokat, mintha csak Tolnai Ottó Regény Misujának újabb kori alteregója lenne.

► Joseph Boyden: Foggal született. Fordította Illés Róbert, Jaffa Kiadó, Budapest, 2023, 296 oldal, 4499 Ft

A magyar olvasó, aki nem pusztán regényeket kísérő, hanem önálló műként veszi kézbe Boydennek e saját jogán is nagyszerű kötetét, talán erősebben érzékeli a novellák elemi erejű üzenetét, miszerint a fehér és az indián kultúra közötti különbséget nem a civilizációs eltérés, hanem a világhoz, a természethez, az emberhez, a transzcendenciához való gyökeresen más viszonyulás okozza. A novellák az áthidalhatatlan ellentétek között az átjárási pontokat keresik, ezért tűnik úgy, hogy nem (csak) különálló szövegek sorát, hanem egységes, egyetlen könyv fejezeteit olvassuk. Hozzájárul ehhez Boyden sajátos, egységesen alkalmazott, perspektívacserélgető elbeszéléstechnikája is.

► Ádám Péter: Proust. Irodalmi zseblexikon. Scolar Kiadó, Budapest, 2023, 80 oldal, 3999 Ft

Ádám Péter az az irodalomértő, akinek nemcsak szerzőkről és művekről van részletes tudása, hanem rálátása van a francia kultúra egészére is. Ha kell, Tocqueville felől olvassa Proustot (ami különösen a Dreyfus-per és a szeparációs törvény tárgyalásakor hasznos), ha kell, odaidézi Proust mögé Saint-Simon herceg rémületes árnyát. Az a benyomásom, hogy Proust a Balzac által freskóként megörökített polgári csörtetést adaptálta a Saint-Simon által vizionált udvari civilizáció akkoriban (a Harmadik Köztársaság első évtizedeiben) még fellelhető romjaira; és a Proust-zseblexikon megerősíti ezt a benyomást.

► Oravecz Imre: Alkonynapló (2018–2023). Magvető Könyvkiadó, 2024, Budapest, 198 oldal, 4499 Ft

Az Alkonynapló tétje az öregséggel való szembenézés, aminek azért is nagy a jelentősége, mert az irodalom ritkán reflektál a témára ilyen kendőzetlenül. Oravecz Imre nem idealizálja az időskort, az öregedés nála nem a bölcsességet, a derűt, a nyugalmat jelenti, hanem a felejtést, a hanyatlást, a magányt. A pusztulás nemcsak személyes tapasztalatként jelenik meg, hanem mindenben visszatükröződik: a lerombolt tájban, a kiürülő faluban, a ház fenntartásáért vívott küzdelemben, a test betegségeiben, az elveszített ismerősök, barátok, családtagok emlékében. Közben vannak kérdések, amelyek újra és újra visszatérnek. Mennyi időm van még? Mi lett volna, ha másképp alakul az életem? Ki voltam?

► Oravecz Imre: Alkonynapló (2018–2023). Magvető Könyvkiadó, 2024, Budapest, 198 oldal, 4499 Ft

A szerző hetvenöt évesen kezd bele a naplóba, és sokat ír a magányos szajlai elvonultságban töltött mindennapokról, amelyek már az öregségben telnek. Az általános szellemi és testi gyengülés rögzítése mellett sok meglepő konkrét részlet jelenik meg: bonyolulttá válik a nadrág felhúzása, a fogak kopása miatt nyál üt ki a szájszegletben, kiesnek a tárgyak a kézből, álló helyzetben behajlik a térd. Hasonlóan meglepő a napok és évek számolgatása, a különös elmúlás-algebra nyomasztó kettőssége: hogy mennyire magas az eddig megélt napok száma, de mennyire alacsony a várhatóan hátralévőké. A tervezgetés egyszerre tűnik elkerülhetetlennek és lehetetlennek, ami bénító hatású. Az öregség egyúttal a legkülönfélébb megaláztatásokhoz vezet. Az Alkonynapló egyik legnagyobb érdeme, hogy az öregségnek ezt a sokrétű és feszítő tapasztalatát nagy erővel képes közvetíteni. Ugyanakkor míg a Távozó fa versei mindenestől a halál szorításából beszéltek, addig az új könyv helyenként oldottabb, szó esik például a ház körüli tevékeny, kétkezi munkáról vagy a jelenben megtett kaliforniai utazásokról.