Végül is sikerült rendben megtartani a nemzeti konzervatív konferenciát (NatCon) Brüsszelben. Miután két előkelő helyszín menedzsmentje – nem tagadható, politikai nyomásra – lemondta a megrendezést, egy harmadik rendezvénytér tulajdonosa mégiscsak vállalta, hogy befogadja Orbánt és elvbarátait. A jótevő egy tunéziai születésű muszlim üzletember – rossz rágondolni, hogyan járt volna a konferenciát szervező MCC Brussels, ha a tulaj bevándorlása idején érvényesült volna Orbán jelszava, a „No Migration”. Aztán még volt egy kis fennakadás, mert a kerületi polgármester – a szocialista pártból kizárt, második generációs török bevándorló – a helyi rendőrséggel leállíttatta a rendezvényt, ám döntése még a liberális belga miniszterelnök szerint is hiba volt. (Gyanúm szerint részben belpolitikai okból: azért, mert a betiltás áldozati színben tüntette volna föl az eseményre szintén meghívott flamand szeparatista pártot, s tovább javította volna esélyeit, holott másfél hónappal a választások előtt már így is vezet a közvélemény-kutatásokban.) Mindegy, az Államtanács (legfelsőbb közigazgatási bíróság) érvénytelenítette a döntést, folytatódhatott a NatCon.

Mutatkozik a politikai folyamatokban egy jelenség, ami tudtommal eddig kevés figyelmet kapott, és amit az alábbi gondolatmenet számára nevezzünk átbillenésnek. A szó itt arra a hirtelen és rejtélyes eseményre utal, amikor egyik pillanatról a másikra váratlanul átfordul a közvélemény. Az ilyesmi mindenütt rendszeresen előfordul, de számunkra napjaink magyarországi eseményei teszik figyelemre különösen méltóvá és érdekessé. Nevezhetnénk – én nem így nevezem – „messiási” pillanatnak is, ahogy a hirtelen megijedt uralompárt szószólói és a hivatalosan működő ellenzék ugyancsak meglepett apologétái a „Magyar-jelenséget” ironikusan aposztrofálják, és a szóban forgó zavaró eseményt felületes – tiszavirágéletű – hangulatnak szeretnék elkönyvelni. Mégis érdemes talán elgondolkodni a kérdésen: átbillenéskor tulajdonképpen mi történik?