„A Voice nem volt megvásárolható”

A Village Voice helyi lapnak indult, egy jól behatárolható New York-i környék, az 14. utca alatt elterülő Greenwich Village, a manhattani bohém művésznegyed liberális hangvételű hetilapjaként kezdte meg működését az ötvenes években, hogy aztán a legnagyobb hatású alternatív lappá nője ki magát. Jó harminc éven át nem is volt párja az amerikai lappiacon, végül nem a nyomtatott vetélytársak, hanem az internet végezte ki: a nyomtatott hetilap 2017-ben jelent meg utoljára, a magazin maradványai online még ma is fellelhetők.
Fénykorában a Voice sikerrel vette fel a harcot a városvezetéssel, ha egy-egy ügy úgy kívánta, ha pedig támogattak egy politikust, azt nyíltan tették, de nem kíméltek senkit, a saját tulajdonosukat sem, ha tisztességtelennek találták az illetőt. Náluk dolgozott Amerika legelső (egyesek szerint második) rockkritikusa, színikritikusuk ellátott az Off-Broadwayen túlra, egészen az Off-Off-Broadwayig is, és a filmkritikusuk volt az első, aki komolyan vette Andy Warhol mozgóképes munkásságát. Minden, ami underground volt és alternatívnak számított, az megjelent náluk, e téren köröket vertek a New York Times-ra. Ott voltak a graffiti, a breakdance, a rap és a hip-hop születésénél, és minden klubban, ami számított.
A Stonewall elleni razziát a négyajtónyira lévő szerkesztőség ablakaiból nézték, és persze tudósítottak róla, a melegek és a feketék jogai éppoly szenvedélyesen foglalkoztatták a lapot, mint például a feminizmus. Végig­követték a New York-i AIDS-krízist, nekimentek a város legrosszabb bíróinak és legzsarnokibb főbérlőinek, és már a hetvenes években magukra haragították Donald Trumpot. Az apróhirdetéseik New York-szerte híresek voltak, itt keresett dobost a Blondie és Bruce Springsteen is.

Tricia Romano nyolc évet dolgozott a lapnál, nemrég megjelent könyvében 600 oldalon át beszélteti a dicső múlt szereplőit, egykori szerzőket, szerkesztőket, laptulajdonosokat, apróhirdetés-feladókat. „A New York Times-nál hátba szúrták az embert, de a Voice-nál nem, ott szemből a mellkasodba kaptad” – meséli egy volt főszerkesztő, érzékeltetve a szerkesztőségi viszonyokat. Romano könyve oral history formájában megy végig a nyomtatott hetilap hat évtizedén, és már a címében jelzi, miben is állt a Voice varázsa. The Freaks Came Out to Write – vagyis a torzszülöttek előbújtak és írni kezdtek.