► Oravecz Imre: Alkonynapló (2018–2023). Magvető Könyvkiadó, 2024, Budapest, 198 oldal, 4499 Ft

A szerző hetvenöt évesen kezd bele a naplóba, és sokat ír a magányos szajlai elvonultságban töltött mindennapokról, amelyek már az öregségben telnek. Az általános szellemi és testi gyengülés rögzítése mellett sok meglepő konkrét részlet jelenik meg: bonyolulttá válik a nadrág felhúzása, a fogak kopása miatt nyál üt ki a szájszegletben, kiesnek a tárgyak a kézből, álló helyzetben behajlik a térd. Hasonlóan meglepő a napok és évek számolgatása, a különös elmúlás-algebra nyomasztó kettőssége: hogy mennyire magas az eddig megélt napok száma, de mennyire alacsony a várhatóan hátralévőké. A tervezgetés egyszerre tűnik elkerülhetetlennek és lehetetlennek, ami bénító hatású. Az öregség egyúttal a legkülönfélébb megaláztatásokhoz vezet. Az Alkonynapló egyik legnagyobb érdeme, hogy az öregségnek ezt a sokrétű és feszítő tapasztalatát nagy erővel képes közvetíteni. Ugyanakkor míg a Távozó fa versei mindenestől a halál szorításából beszéltek, addig az új könyv helyenként oldottabb, szó esik például a ház körüli tevékeny, kétkezi munkáról vagy a jelenben megtett kaliforniai utazásokról.

► Kállay Eszter: Vérehulló fecskefű. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 64 oldal, 2999 Ft

Különösen rokonszenves és a magyar lírában újszerű a könyvben megmutatkozó női szolidaritás: ennek jegyében született a Szirmai Pannival közösen írt négykezes napló, és a versírás is reflektáltan a kollektív némaság megtörésére hivatott: „kiszakadt belőlem egymillió évnyi sóhaj. // egymillió év, amely során nem született elég vers rólunk” (ne add tovább). Ahogy a versek az ellen is vitriolosan tiltakoznak, hogy egy nőt az anyaságával azonosítva tartsanak távol bármilyen más szerepvállalástól. Bölcs, érzékeny, kifinomult és elszánt költészet ez.

Ketten egy új könyvről – Havasréti József: Terepmunka. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 424 oldal, 6499 Ft

Kifejezetten érdekes a szereplők bonyolult lélektani viszonyrendszere, tanulságos a fővárosi értelmiségi kultúra és a falusi miliő ütköztetése, ügyes a regény dramaturgiája (végig fenntartja a feszültséget a késleltetés, az információ-visszatartás és a leghajmeresztőbb események főként csak közvetett elbeszélése), egyénítettek a figurák (különösen megízesíti a szöveget a narrátorként fellépő Rendes karcos, cinikus stílusa), egyszóval Havasréti kiforrott írónak bizonyul a harmadik regényben, szerintem érvényüket vesztik a korábban vele szemben megfogalmazott esztétikai-technikai jellegű kifogások. De a fő kérdés nem ez ‒ hanem hogy a regényben megjelenő bizarr történések és képzetek mennyire vehetők komolyan.