Úgy láttam a táblán, hogy még van időnk, és úgyis észrevesszük. A kedvezőtlen időjárásnak köszönhetően rajtunk kívül csak egy család volt kint, de ők is hamar távoztak. A lányom csúszdázott (előtte zsebkendővel gondosan letöröltem a vizet) és hintázott (erről is letöröltem). Azon a nyáron tanulta meg hajtani magát, pont a negyedik születésnapján, és még mindig nagyon büszke volt frissen szerzett tudományára, ahogy én is. Azután csöndesen homokozott kicsit (a kissé nedves homokból nagyszerű formákat készíthetett), amíg a hidegtől behúzott nyakkal be nem jelentettem, hogy indulunk. Szerencsére nem kérette magát, és addigra már besötétedett.

Például most azt képzelem el, hogy volt egy vidéki városka – nagyközség –, amiben állt egy általános iskola, aminek volt egy őrse a nyolcvanas évek végén, ami a Mickey Egér Őrs névre hallgatott, mert akkoriban már nyugati mesehősökről is el lehetett nevezni őrsöket, és tavasztól az őrsgyűlések is általában arról szóltak, hogy elmentünk négyen-öten a nagyközség szélén álló víkendházakhoz, és a kertjükbe bemászva gyümölcsöt loptunk: cseresznyét, meggyet...