Az „Orbán-fasizmusról”

Az utóbbi hetekben többen vitatták „an­tifasiszta” érveimet a NER jellegét illetően (Ungváry Rudolf: Fa­siszta a nemzetiszocialista is, ÉS, 2024/15., ápr. 12.; Kenyeres Zoltán: Fasizmus? ÉS, 2024/16., ápr. 19.; Lévai Júlia: Pontosítás, ÉS, 2024/16., ápr. 19.; Aradi Emil: Egyelőre nem, ÉS, 2024/16., ápr. 19.). Válaszomat vitapartnereimnek csokorba gyűjtöttem.
A nemzetiszocializmus – egybeírva – nácizmust jelent. Ha különírom, mást. Például létezett Cseh Nemzeti Szocialista Párt, aminek semmi köze nem volt a jobboldalisághoz. Minden fasizmusnak van erőteljes nemzeti és szociális irányultsága, és így akár szinonimák is lehetnek. Hogy a fasizmus gyűjtőfogalma alatt a névadó olaszon kívül milyen más változatok ismertek, és hogy ezeknek országonként eltérő az arculata, bár eszközrendszere nagyon hasonló, azzal én is tisztában vagyok. Ungváry Rudolf az Orbán-rendszer lényegét így összegzi: „Elrejti mind a nemzetiszocialista, mind a latin fasiszta gyökereit.” A mondatot csúsztatásnak, inszinuációnak tekintem, mert úgy tesz, azt sejteti, hogy ma Magyarországon nem is a lájtosabb változat alakul(t) ki, hanem a fajtiszta hitlerizmus. Minden tiszteletem ellenére a gondolatmenetet nem tudom és nem is akarom követni.
Lévai Júlia a magyar nácik nevének másoktól elhatárolódó jellegzetességeiről ír. Csak emlékeztetem, hogy a hungarizmus fogalma Prohászka Ottokár antiszemita kliséktől hemzsegő írásaiban született meg. A neophrasiától – kényszeres szóalkotástól – szenvedő Szálasi tőle vette át. Hogy Orbán Viktor idei március 15-i beszédében (majdnem) náci Übermensch-elméletet fogalmazott volna meg, azt ugyancsak aránytévesztésnek gondolom. Nekem úgy tűnik, hogy a szónok a nemzeti önünneplés szenvedélyesnek szánt pillanataiban túlpántlikázta mondanivalóját, de ez nem programatikus szöveg volt. Nem vitatom, hogy a magyar szélsőjobboldalon örültek neki. Tudatában vagyok én is, hogy a Fidesz a közép és a baloldal felé zárt, míg a másik irányban mindenkit szeretne integrálni. A „hídemberei” is megvannak a szélsőjobb felé. Remélem, Lévai nem gondolja, hogy nekem tetszenek a folyamatok: a magyar társadalom állapota elég okot ad aggodalomra. Vele ellentétben egyszerűen úgy gondolom, hogy a náci/fasiszta/fasisztoid elméleti konstrukciókkal nem megyünk semmire. Tolla a vége felé újra nekilendül, és a nyomaték kedvéért kétszer is leírja a „biologizáló” jelzőt. Persze hogy van ilyen, megtévesztett, buta emberek mindenhol vannak, a fejlődés fő sodrát mégsem ezzel írnám le. Idekívánkozik egy aktualitás. Fasiszta államban nem szokás holokauszt-emléknapot tartani, és ha mégis, akkor az államelnök nem vallomásos emlékbeszédet tart. Vagy ez is a demokratikus álca, a mimikri része? Nem tagadom, lehet benne politikai számítás. Valószínűleg sose fogjuk megtudni, mit tudott Sulyok Tamás apja viselt dolgairól, és mit nem.
Szemléletemhez Kenyeres Zoltán és Aradi Emil hozzászólása áll a legközelebb. Utóbbiéban jelenik meg a „második Horthy-rendszer” a NER leírására, amit akár el is fogadhatunk, azzal a kitétellel, hogy Bethlen István tíz éve azon belül a normalitás és a Trianon utáni sikeres talpra állás konszolidált világa volt. (Semmiképpen nem Horthy-fasizmus, ahogyan Rákosiék és Kádárék differenciálatlanul sulykolták.) De nem tőrőlmetszett demokrácia, Aradi helyesen írja: tekintélyuralmi elemekkel átszőtt modell. Egyensúlyát Gömbössel kezdi elveszíteni – nem csekély mértékben olasz és náci hatásra. Ebben már tetten érhető a külvilághoz történő alkalmazkodás, hiába írja Aradi, hogy a külső hatásoknak nincs komoly befolyásuk. Éppen ezért jelenleg az EU mérséklő, moderáló hatásában bízhatunk, aminek helyenként vannak is – nem túlértékelendő – pozitív jelei. Bartus László 2011-es cikkére nem emlékszem. Ha úgy volt, ahogy Aradi Emil írja, hogy gondolatmenete szerint az olasz fasizmus után a nácizmus következik („egyik követi a másikat”), akkor ezt sületlenségnek tartom. (Személyes adalék. Bartust még esztergomi mozivezető korából ismerem. Kapcsolatunk sosem volt szoros, utoljára csetben arról próbált győzködni, hogy milyen lúzer dolog a fasiszta Magyarországon élni, és miért nem megyek külföldre.)
Summázom. Kenyeres kérdésére – Fasizmus? – Aradi helyesen válaszol: Egyelőre nem. Az intő jelekkel mindnyájan tisztában vagyunk. Befejezésül hadd mondjam, hogy a magam számára Csizmadia Ervin e helyen publikált írásaiban találom meg leginkább azt a szellemiséget, ami segít eligazodni Orbán Viktor uralmának jellegében. Ő pedig a kulcsot a magyar történelemben keresi, a kiegyezéstől kiteljesedő magyar parlamentarizmus jobb megismerésére buzdít, és általában kerüli vitapartnereim expresszív jelzőit. Megköszönve a figyelmet, a magam részéről a vitát lezártnak tekintem.