Új Zenei Nihil

Lévai Júlia vehemensen támadja a Petőfi Zenei Tanácsot (Kollaboránsok, ÉS, 2023/13., március 31.), melynek módszerét az ötvenes évek kultúrpolitikájához hasonlítja. Írásával két problémám van. Az egyik, hogy nem ismerteti a „PEZETA” tevékenységét, így kritikáját nem tudom érdemben elbírálni. A másik pedig, hogy az ötvenes években a hibák mellett nagyon sok helyes kultúrpolitikai célkitűzés valósult meg (analfabétizmus elleni harc, népi kollégiumok, minden faluba könyvtár, művelődési házak, nagy művészfilmek, néptáncfesztiválok, a Kodály-módszer bevezetése, zeneiskolahálózat kiépítése, a kórusmozgalom állami támogatása stb.), amelyek ma is példaértékűek, úgyhogy egy mostani kezdeményezést nem lehet azzal ledorongolni, hogy ilyen hetven évvel ezelőtt már volt. A mai magyar kultúrpolitika önmagában véve katasztrófa, nincs szükség egy másik korszakról beszélni.

A mai magyar könnyűzenét – mindenfajta általánosítás nélkül – úgy lehetne jellemezni, hogy képzetlen kisebbségiek muzsikálnak igénytelen, műveletlen kisebbségieknek. Természetesen egymás mellett létezik sokfajta stílus, régi műfajok és új kezdeményezések, de a rádiók és zenei tévécsatornák többnyire színvonaltalan rapet, lakodalmas rockot és cigánynótákat közvetítenek. Ez a tömeg, az étert ez tölti be.  A kommunikációs csatornák, feltételezem, vizsgálataikból következtetnek, hogy erre vevők a hallgatóik. Jelentős tényező az is, hogy ezek a zenei szolgáltatások (tv, rádió, youtube) ingyenesek. Amióta ki van adva, hogy a magyar csatornák közvetítsenek minél több magyar könnyűzenét, én már az autóban sem hallgatok magyar rádiót, inkább az autentikus romazenét sugárzó szlovák adóra kapcsolok, vagy a régi popzenei cédéimet teszem be.

Nem tudom, az ötvenes évek kultúrpolitikusai miként érték el, hogy a diákok kirándulásokon nem cigánynótákat énekleltek, hanem magyar népdalokat vagy mozgalmi dalokat, amelyeknek volt ütemük és eredeti dallamuk. A szerzők közül néhány név: Hans Eisler, Kodály Zoltán, Lóránd István, Ugrin Gábor, Ács Lajos. Hol vannak ma ilyenek?  Tudom, a mozgalmi daloknak teljesen hamis, álnaiv szövegük volt, de még mindig jobb, mint a mostani, a nők semmibevételére, a pénz gátlástalan megszerzésére és a naplopásra buzdító álalvilági szövegek. Ma a fiatalok semmiféle éneket nem ismernek, (a rapnek dallama sincs), és a magyar népdalokat, gyermekdalokat sem ismerik. Nem tudnak táncolni, nincsen közösségi mozgás: zakatolás, csárdás, kóló, szirtaki, ruanda, kubai tömeges szamba, csoportos egyenletes lépés, körjáték stb. Nem tudnak mulatni sem. (Hacsak a mértéktelen alkoholizálást nem értjük rajta.) Teljes a nihil. Lenne mit tenni – hogy miként, azt nem tudom. De biztos nem azzal, hogy az ötvenes évekkel riogatunk.