Én egy másik Szentlászlót ismerek

Mindig meglepődöm, amikor ketten ugyanazt nézik, és egészen mást látnak.

Nyolc éve települtünk Budáról Pilisszentlászlóra az akkor alakult Waldorf iskola miatt (Előzménye az ÉS-ben: Fülöp Vadadi Adrienn: „Gyüttment" és őslakos vita a Pilisben - Ki az úr a háznál?, 2011/24., jún. 17. - a szerk.). Tisztelettel, szeretettel a szívünkben érkeztünk, és ugyanazt kaptuk vissza a minket befogadó, tüneményes helybeli közösségtől. Itt az ember minden szembejövőnek (előre) köszön, cserébe mosolyt és integetést kap. Frissen érkezett ismeretlenként a faluban bóklászó kisfiaimat terített asztalhoz invitálta egy falubéli, aki ma egyike sok-sok jó barátomnak... Barátnőnk árokba csúszott a faluban. Egy percen belül hárman kerültek elő a szomszéd házakból, kirakták az autót az útra, és már ott se voltak... A falu ezermestere négy óra bojlerjavításért egy ezrest fogadott el, mondván, egy háromgyerekes családtól még ennyi pénzt sem szabadna elkérni... Hányszor találtunk egy zacskó frissen szedett zöldséget a kilincsre akasztva, kaptunk kóstolót a disznóvágás finomságaiból... A gyerekeimet ezek a szorgos földműves-iparos emberek tanították meg dolgozni, a fizikai munkát tisztelni. Szelíd türelemmel mutogatták nekünk, zöldfülűeknek a faaprítás, kályhabegyújtás fortélyait, a kertművelés évszázadok alatt letisztult fogásait.

Egy öregedő faluba érkeztünk. Ma gyereknevetéstől hangos a környék, egyedül a mi utcánkban több mint harminc kisgyerek él. Az iskola miatt jellemzően nagycsaládok érkeztek, de mostanság (gyökerekre, származásra való tekintet nélkül) potyognak a kisbabák Szentlászlón mindenfelé: két óvodai csoport telik meg minden évben az apróságokkal. Állítólag negyven éve nem volt olyan rendezvény errefelé, mint amit idén gyermeknapra varázsoltak széles összefogással a szentlászlóiak, mintául véve az iskola rendszeres jótékonysági rendezvényeit. Csillogó szemű őslakosok és újonnan érkezettek vállvetve dolgoztak, hogy megszülessen a csoda: soha nem látott (anyagi) siker (is) koronázta fáradozásaikat. A majd egymilliós összegyűlt bevételt az önkormányzati és a Waldorf óvoda gyarapítására fordították, testvériesen megosztva...

Minden új dolgot nehezen élünk meg. Óriási változás a falu életében a Waldorf iskola. Nem csak a nagy autóforgalom, a sok (volt) városlakó jelenléte is más, mint a megszokott. Tanuljuk egymástól a különböző gesztusokat, a várositól nagyban eltérő életritmust. A bejáró családoknak nem természetes, hogy mindenki mindenkinek köszön, hogy megállunk, elbeszélgetünk, tudjuk, ki hogy van, hogyan boldogul, anya, apa, nagymama lesz.

Mára a falu ezerfős népességének a fele betelepült, sokuk a város, a vad világ elől menekült tanár, informatikus, más értelmiségi és pályát elhagyó üzletember. Nem csak az iskola miatt jöttünk, az erdő mélyén megbúvó falu környezeti tisztasága is vonz minket. Arról álmodunk, hogy mi, éhesek helyben termesztett zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tojást, miegyebet vásárolhassunk azoktól a falubéli társainktól, akiknek évszázados tudása táplálékot képes varázsolni a termőföldből. Hogy a pénz, amit ennivalóra el kell költenünk, helybeli termelőnél maradhasson, társunk, a falu és végső soron mindannyiunk gyarapodására. Csodálatos lehetőséget kaptunk: ebben a farkas világban, ahol az elmúlt negyven évben a városba, iparba, szolgáltató szférába bolondított parasztemberek sokasága veszíti el manapság a munkáját, egy kisközösség keretein belül találkozik össze az igény (az én éhségem) és a lehetőség (a falubeli társaink termőföldje, tudása, tehetsége). Azok a szentlászlóiak, akik belevágtak a zöldségtermesztésbe, állatnevelésbe, nem tudnak eleget termelni: pillanatok alatt talál gazdára a megérett borsó, krumpli, répa, bab, de a tojás, csirke meg a kolbász is. És ha egyszer felesleg lesz, az iskolába bejáró száznál több gyerek családja is állandó felvevőpiacot jelent majd a friss árura vagy a helyben befőzöttre. Ami Szentlászlón terem, az mind jó és egészséges - sokunk képzeletében már márkanévként, minőségi és tisztasági garanciaként él falunk neve.

Engem máshogy itt nyolc év alatt nem hívtak, csak Gyurinak. Haragos vitám, amit ne tudtunk volna helyben, barátok módjára megoldani, talán háromszor volt, és mind elsimult. Az iskolát támogató mai polgármester legmarkánsabb ellenzéke is nem egyszer ül egy sör mellett e sorok írójával. Példásnak tartja, hogy az iskolában földművelést oktatnak, amit utoljára az ő gyerekkorában tettek a faluban.

Tisztelet, szeretet, a parasztember különleges bölcsessége, egymás kölcsönös megbecsülése, béke ebben a vad világban.

Nekem ezt jelenti Pilisszentlászló. Mindennap.